Print this page
Friday, 01 October 2021 13:36

Tájékoztatás a 19-2021. sz. Rektori utasítás alapján maszk használatról

TÁJÉKOZTATÁS

 

A 19/2021. számú Rektori utasítás alapján

 az alábbi intézkedéseket rendelem el

 

Hatályos: 2021. október 04-től

  1. A nevelési-oktatási intézményeket kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató tanuló, illetve képzésben részt vevő (jelen eljárásrend tekintetében a továbbiakban együtt: tanuló) látogathatja. Az oktatásban és nevelésben, illetve az intézmények működtetésében csak egészséges és tünetmentes dolgozó vehet részt. Koronavírus-gyanú vagy igazolt fertőzés esetén a tanuló (szülő), és a foglalkoztatott köteles értesíteni az iskolát. Az a tanuló vagy oktató és foglalkoztatott, aki bármilyen betegség miatt otthon maradt, a háziorvos, a kezelőorvos igazolásával vagy kórházi zárójelentéssel mehet újra az intézménybe. Hatósági házi karantén esetén a járványügyi hatóság által kiadott, a járványügyi megfigyelés időtartamának végét tartalmazó határozatot szükséges bemutatni.
  1. Az intézményben és az intézmény előtt minden csoportosulás tilos!
  1. Az intézmény zárt tereiben, közösségi helyiségekben (így különösen tantermekben, büfé, folyosó, ügyfélfogadási helység, iskolaorvos) az orrot szájat eltakaró maszk viselése kötelező! Ez alól csak a védettségi igazolvánnyal rendelkező oktató képez kivételt az órák tartása alatt.
  1. A tantermi oktatás során az osztályok teremváltása között a felületfertőtlenítést kell végezni, melyet követően a termeket alaposan ki kell szellőztetni.
  1. 5. A testnevelésórákat az időjárás függvényében javasolt szabad téren megtartani. Tornatermi foglalkozások esetén az órák alatt a terem szellőztetéséről gondoskodni kell. Az órák során célszerű mellőzni a szoros testi kontaktust igénylő feladatokat.
  1. A megfelelő védőtávolság betartása különösen fontos a mosdókban, illetve az öltözőkben, ezért a tornaórák, foglalkozások előtti és utáni öltözésnél tekintettel kell lenni arra, hogy elkerülhető legyen az öltözőkben történő csoportosulás. A gyakorlati foglalkozások során a 1,5 méteres védőtávolságot biztosítani A gyakorlati képzéshez használt eszközöket tisztítani és fertőtleníteni kell a csoportok váltása között.
  1. A gyakorlatokat kizárólag egészséges, koronavírus megbetegedés tüneteit nem mutató személy látogathatja.
  1. Beléptetés rendje: Az intézménybe a koronavírus tüneteit nem mutató látogatók számára engedélyezett, maszk és a kihelyezett fertőtlenítő szerek használata mellett.

 

Baranyiné Jászfalvi Marianna
Intézményvezető