Print this page
Thursday, 03 March 2022 07:48

„Jót s jól!” - Kazinczy – verseny


2022.03.01-jén 19 diák részvételével zajlott iskolánk szervezésében a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd verseny városi - megyei fordulója. A rendezvényt a járványügyi előírásoknak megfelelően, kis csoportos formában bonyolítottuk le.

A produkciókat 3 tagú szakmai zsűri értékelte.

A zsűri elnöke: dr. Illésné dr. Kovács Mária, a Miskolci Egyetem BTK dékánja, a Magyar Nyelvtudományi Társaság tagja, Európai Nyelvi Díjas, nyelvészeti és oktató tevékenységét a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el.

A zsűri tagjai:

Prillné Csordás Csilla a Miskolci SZC Kandó Kálmán Szakgimnáziumának tagintézményvezető helyettese, szakértő mesterpedagógus, tanítványai eredményesen szerepelnek az anyanyelvi versenyeken, több országos Kazinczy-érmes diák fölkészítő tanára volt, kiemelkedő tehetséggondozó munkájáért Miniszteri Elismerő Oklevelet és ezüst fokozatú Tehetséggondozó címet kapott.

Soltész Ágnes, a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium mesterpedagógusa, akinek tanítványai eredményesen szerepelnek az anyanyelvi és szavalóversenyeken, szintén több diákot készített föl a győri országos Kazinczy – versenyre.

A megmérettetés 2 fordulóból állt: egy szabadon választott XX. vagy XXI. századi a magyar nyelvről, kultúránkról, neves személyiségeinkről szóló szöveg fölolvasása, majd a kötelező szöveg tolmácsolása. Sok jól fölkészült diák produkcióját hallhattuk.

Külön öröm számunkra, hogy ferenczis diák, Katona Dóra (felk.: Vojtonovszki Gábor) is továbbjutott az országos fordulóra erről a versenyről.

A verseny fő szervezője Tóth Éva tanárnő volt, a szervezésben és lebonyolításban Baranyiné Jászfalvi Marianna intézményvezető asszony, Szabóné Géczi Szilvia intézményvezető-helyettes asszony, Bolla Ildikó és Németh Edit tanárnő, Vojtonovszki Gábor tanár úr, Fridel Ádám egyetemi hallgató, Medveczky Krisztián rendszergazda és az iskolatitkárok vállaltak jelentős szerepet.

A rendezvény anyagi támogatásáért köszönettel tartozunk Virágné Kaló Ágnesnek, a Terra 95 Otthonápolási és Hospice Bt. ügyvezetőjének, az iskola diákönkormányzatának és az Egészségügyi Szakképzésért Alapítványnak.

IMG_0001.jpg IMG_0004.jpg IMG_0007.jpg

IMG_0008.jpg IMG_0009.jpg IMG_0011.jpg

IMG_0014.jpg IMG_0017.jpg IMG_0019.jpg

IMG_0022.jpg IMG_0023.jpg IMG_0026.jpg

IMG_0027.jpg IMG_0028.jpg IMG_0031.jpg

IMG_0033.jpg IMG_0035.jpg IMG_0038.jpg

IMG_0040.jpg IMG_0045.jpg IMG_0049.jpg

IMG_0051.jpg IMG_0055.jpg IMG_0056.jpg

IMG_0058.jpg IMG_10561.jpg IMG_105610.jpg

IMG_105611.jpg IMG_105612.jpg IMG_105613.jpg

IMG_105614.jpg IMG_105615.jpg IMG_105616.jpg

IMG_105617.jpg IMG_105618.jpg IMG_105619.jpg

IMG_10562.jpg IMG_105620.jpg IMG_105621.jpg

IMG_105622.jpg IMG_105623.jpg IMG_105624.jpg

IMG_105625.jpg IMG_105626.jpg IMG_10563.jpg

IMG_10564.jpg IMG_10565.jpg IMG_10566.jpg

IMG_10567.jpg IMG_10568.jpg IMG_10569.jpg