Lezárult „Az élet szolgálatában!” című pályázat, melyet a Miskolci Rendvédelmi Technikummal történő együttműködésben valósítottunk meg. A két technikum tanulóinak olyan szakmai kompetenciáit fejlesztettük, melyek a két szakma együttműködését nagyban erősítik. A programsorozat zárókonferenciáját 2025. április 10-én tartottuk, ahol neves vendégek, kollégák és tanulók előtt számoltunk be a projekt megvalósításának lépéseiről és eredményeiről. Meghívott vendégként részt vett az eseményen Dr. Szilágyi Roland - a Miskolci Egyetem oktatási rektorhelyettese, Vas Mónika - a B-A-Z. Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház ápolási igazgatója, Leskó Diána - az OMSZ Miskolci Mentőállomás vezetője, Tóthné Farkas Evelin - a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara B-A-Z. Vármegyei Területi szervezetének szakképzési referense, valamint Dr. Németh József PhD. r. ezredes - a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Módszertani Főosztály főosztályvezetője, egyben a Rendőrség Tudományos Tanácsának elnöke, Vizsolyi Csaba r. ezredes - a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hivatalvezetője, valamint a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai, az Észak-Magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács képviselői, a pályaorientációs középiskolák képviselői és a két
A rendezvényt Béry Attila r. ezredes, az MRVT igazgatója, valamint Baranyiné Jászfalvi Marianna, a ME Ferenczi Eü. Technikum intézményvezetője nyitotta meg, majd a pályázat megvalósításában résztvevő három szervezet képviselője mutatta be az általuk megvalósított egyes programelemeket.
Elsőként Kőhalminé Mizsei Orsolya r. alezredes (MRVT) ismertette a pályázat létrejöttének körülményeit és szakmai indokoltságát, majd a rendészeti technikum által létrehozott pályázati elemeket mutatta be.
Ezt követően Barna Krisztina szakmai oktatásért felelős intézményvezető-helyettes (ME Ferenczi Sándor Eü. Technikum) - az iskola bemutatását követően – az egészségügyi programelemeket ismertette, végül beazonosította azokat a témaköröket, amelyek egy későbbi együttműködés lehetséges irányát jelenthetik.
Végül Alföldy Csilla r. alezredes, Bácskai Tünde r. alezredes és Mucsi Nóra r. őrnagy, a Nemzeti Védelmi Szolgálat Korrupciómegelőzési Főosztály munkatársai beszéltek az általuk megtartott tréningfoglalkozásokról.
A konferenciát a programsorozatról készített kisfilm bemutatásával zártuk.
A jó hangulatban és hasznosan telt zárórendezvénnyel igyekeztünk azt a gondolatiságot és módszertant átadni, amivel segíteni tudjuk a közterületi szolgálatot ellátó rendvédelmi és egészségügyi dolgozók emberi és szakmai együttműködésének összhangját, hiszen a hivatásuk
„Az élet szolgálatában!” áll!
A projektkiadvány az alábbi linken érhető el:
https://www.mrvt.hu/images/docs/palyazatok/NTP/Az_elet_szolgalataban.pdf