Print this page
Thursday, 14 November 2019 10:19

Élménynap a Miskolci Egyetemen

Az idén két 15-15 fős idegen nyelvi csoporttal – angol és német – újra képviseltette magát iskolánk a Miskolci Egyetem által szervezett Élménynapon. A rendezvényen Baranyiné Jászfalvi Marianna intézményvezető-helyettes, Nagyné Gulyás Erna angoltanár és Tomasovszky Viktória némettanár is aktívan közreműködött. E rendhagyó nap hangulatát remekül visszaadja Rontó Ramóna, 11. D osztályos tanuló élménybeszámolója:

,,Az osztályunk (11. D) részt vesz a Miskolci Egyetem „Nyelvkaland ME” projektjében, és ennek keretében meghívást kaptunk 2019. november 5-én a Miskolci Campuson megrendezett Élménynapra. Megérkezésünk és a regisztráció után egyenpólót kaptunk, jelezvén, hogy németesek vagyunk. A csoportvezető hallgatók bekísértek minket egy óriási előadóterembe, ahol a rektor úr köszöntő szavait hallgattuk meg. Ezután mentünk az első állomásunkra, ahol különböző kategóriákban kvízkérdéseket oldottunk meg. Egyszerre négy iskola németesei versengtek egymással. A kvízkérdéseket rejtett kihívások színesítették. A legtöbb pontot elért iskola füzetcsomagot nyert.

A második állomáson csoportokat alkotva plakátokat készítettünk Németország egy városának nevezetességeiről, valamint vászontáskákat dekoráltunk ki német motívumokkal, így kreatívkodhattunk kicsit. A finom ebéd is természetesen autentikus volt: bécsi szelet sült krumplival és káposztasalátával, desszertként Fekete-erdő süteményt kaptunk. Ezután mentünk a harmadik állomásra, ahol egy német anyanyelvű tanár érdekes előadást tartott nekünk Németországról, amelyet egy videofilm is tett hangulatossá. A látottakkal és a hallottakkal kapcsolatban keresztrejtvényt oldottunk meg, valamint kérdésekre kellett válaszolnunk.

Az utolsó állomáson országjáró kalandozáson vettünk részt játékos feladatokkal, képekkel, térképpel, színes prospektusokkal, beszélgetésekkel fűszerezve. A jelenléti ív aláírása és az értékelő lap kitöltése után kaptunk egy-egy ízletes almás rétest, és hazaindultunk.

Úgy érzem, hogy az Élménynap segítségével motiváltabb lettem a német nyelv tanulásával kapcsolatban, rengeteg ismerettel, információval, élménnyel gazdagodtam. Az egyetemi tanárok, a csoportvezető és a feladatokat adó hallgatók, segítőkészek és kedvesek voltak.

Az egész rendezvényt összegezve egy felejthetetlen napot tölthettünk el a Miskolci Egyetemen.”

1.jpg 10.jpg 11.jpg

2.jpg 3.jpg 4.jpg

5.jpg 6.jpg 7.jpg

8.jpg 9.jpg