Nyomtatás
péntek, 03 június 2022 07:45

Budapesti színházlátogatás

 

2022. május 28-án az iskola több osztályából ellátogattunk Budapestre. Egy februárra tervezett színházi előadást pótoltunk, amely elmaradt a covid miatt.

Az odafelé vezető út számomra nem telt olyan kellemesen, de amikor beértünk Budára, már csak a látnivalókkal voltam elfoglalva. Mint minden alkalommal, mikor Pesten járok, most is megcsodáltam Budapest látványosságait a buszból.

Első állomásunk a Sziklakórház és Atombunker Múzeum volt. Én már nem először jártam itt, mégis megint nagyon tetszett a kiállítás, sok újdonságot hallottam, amire már nem emlékeztem. A vezetőnk egy fiatal srác volt, aki felkeltette az érdeklődésünket, és nagyon jól mutatta be az egyes helyszíneket, jeleneteket. Mivel egészségügyi iskolába járunk, jobban is érthettük, és átérezhettük, amit az egyes helyszínekről mondott. Nekem legjobban a folyosókon elhelyezett eszközökkel, valamint gézlapokkal és gyógyszerekkel teli szekrények tetszettek a legjobban. Érdekes volt számomra megtekinteni, hogy akkoriban milyen injekciós tűket és fertőtlenítőszereket alkalmaztak. Mint egészségügyi iskolás, össze tudtam hasonlítani a mai eszközökkel, és modern technológiával/orvostudománnyal.
Illetve megdöbbentő volt az atombunker kiállítási rész, ahol a hirosimai atomtámadás következményeit mutatták be képekkel, és megolvadt, eldeformálódott tárgyakkal, túlélők rajzaival.

Ezután volt egy kis időnk városnézésre is. A Halászbástya éppen a Sziklakórház felett található, oda mentünk fel, ki lifttel, ki pedig lépcsőn. Itt tettünk egy kis sétát, megcsodáltuk a panorámát, ami gyönyörű. Nekem különösen kedves ez a hely, mert édesapámmal voltam itt először, és mindig eszembe jut ez az emlék, ha erre járok. Rengeteg turistával, és külföldivel is találkoztunk, és az angoltudásomnak is hasznát vettem, amikor két hölgy megkért, hogy fényképezzem le őket, a hátuk mögött a város panorámájával. Szerencsére még az idő is kedvezett a sétánknak, nem volt tikkasztó meleg, éppen városnézéshez való volt.

A Halászbástya után következett a -szerintem mindenki által legjobban várt program – „plázázás”.

Kaptunk két óra szabadidőt tanárok nélkül, amikor mindenki oda mehetett a Mammut bevásárlóközponton belül, ahová szeretett volna. A legtöbbünk első útja a híres-neves Starbucks-ba vezetett. Ilyen kávézó sajnos nincs Miskolcon, így nem véletlen, hogy sokan vásároltak ott a csoportból. Mi a barátnőimmel boltról boltra jártunk, majd egy gyorsétteremben bekaptunk egy szendvicset, mivel már szorított az idő.

A színházi előadás 7 órakor kezdődött, de időben kellett elindulnunk, hiszen Pestre kellett átmennünk, ráadásul a belvárosba, ahol parkolni sem könnyű, és az esti csúcsforgalom is elkezdődött már, ami a miskolcinál jóval nagyobb forgalmat jelent. A színházba csak fél hétkor lehetett bemenni, addig sétáltunk, képeket csináltunk a színház előtt. Az előadás címe GINA volt, a Radnóti Színház Tesla Labor nevű játszóhelyén került bemutatásra. Szerintem az előadás a felnőttekhez és hozzánk is szólt egyaránt. Ugyanis egyrészt bemutatta az édesanya és a szülők helyzetét és érzéseit, másrészt a főszereplő kamaszfiú világát, egy buli következményeit. Azt a következtetést szűrtem le, hogy nem érdemes hazudni a szüleinknek arról, hogy hová megyünk, mert bármikor megtörténhet a baj, és akkor a szülők azt sem tudják, hogy hol keressék a gyereket, aki hazudott a hollétéről. Mindig gondoljuk át, mit cselekszünk, és mik lehetnek a tetteink következményei. Ebben a darabban egy nagyon jó példát mutattak be a színészek. A részeg, magatehetetlen lányt lefényképezték, és a közösségi háló segítségével a kisvárosban pillanatok alatt elterjedt a hír/kép a lányról. A fiú nem vállalta fel a tettét, kibújt (az apja és edzője segítségével) a felelősségre vonás alól.  Azt hitte, hogy ha négyszemközt megbeszéli a lánnyal, hogy mi történt, és bocsánatot kér, megkönnyebbülhet a bűntudata miatt. A fiú csak a saját érdekeit nézte, nem érdekelte, hogy a megalázott lány mit érez, csak az, hogy ő minél hamarabb megszabaduljon attól az érzéstől, ami nyomasztotta. A lány viszont azt szerette volna, ha a fiú nyilvánosan elismeri, hogy mit tett. A fiú nem vállalta a felelősséget tettéért. Azért tetszett a darab, mert napjaink problémáival szembesített bennünket.

Összességében nagyon jól éreztem magam, egy élménydús napot töltöttünk együtt a 10.c, és a 11. f osztály tanulóival. Sajnálom azokat, akik nem jöttek, nem tudják miről maradtak le, de pótolhatják egy új élménnyel, hiszen úgy tudom, lehetőségünk nyílik még az idén (jövő tanév első felében) megtekinteni Szabó Magda Az ajtó című híres könyvéből készült előadást az Örkény Színházban.

Nagyon köszönjük Kissné Szmola Zsuzsa Tanárnőnek, hogy megszervezte nekünk ezt a csodálatos napot.

received3127390110849786received2507798126017988received3127390110849786

Jászberényi Anna 9. C

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.