Szépkiejtési verseny?
„Akinek a szíve tiszta, annak a nyelve is tiszta.”
(Nyiri Péter)
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy 1996-tól, pályakezdésemtől folyamatosan készítek föl diákokat a házi, megyei és országos Kazinczy–versenyekre. Iskolánkban (a Miskolci Szakképzési Centrum Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnáziumában) több mint 4 évtizedes hagyománya van anyanyelvünk ápolásának. Az iskolavezetés folyamatosan támogatta és támogatja ezt a tevékenységet, hiszen anyanyelvünk rejtelmeivel való foglalkozás nem csupán ismeretbővítés, hanem a gondolkodás és a kommunikáció minőségének fejlesztése is, és nem utolsó sorban nemzeti értékeink és identitástudatunk megőrzéséhez is hozzájárul.
Korábban szakköri formában, néhány éve egyéni fejlesztéssel készülünk a versenyekre. Sikeresen szerepeltek diákjaink a megyei és országos helyesírási, nyelvhasználati és szövegtolmácsoló versenyeken. A felkészítések során nagyon szoros szakmai és emberi kapcsolatot alakítottunk ki diákjaimmal. Csodálatos látni, ahogy hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre fejlődik tantárgyi tudásuk, kommunikációs képességük, jellemük. Hivatásomnak érzem tanítványaim fejlesztését, büszke vagyok közös eredményeinkre: az országos Édes anyanyelvünk nyelvhasználati versenyen kétszer, az országos Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd versenyen ötször nyert Kazinczy–érmet egy-egy diákom, hárman pedig az Anyanyelvápolók Szövetségének különdíját vehették át. 2016 -ban a Szép Magyar Beszéd verseny országos döntőjén felkészítő tanári munkám elismeréseként Z. Szabó László – érmet vehettem át. Biztos vagyok benne, hogy a közös munka során szerzett képességek birtokában jobban boldogulnak tanítványaim az életben.
Felkészítő munkámat segíti, hogy az Anyanyelvápolók Szövetségének tagjaként a szervezet támogatásával 2010-től „Beszélni nehéz!” anyanyelvi kört vezetek iskolánkban, többször volt alkalmam tudásomat mélyíteni a szakkörvezetői továbbképző táborokban is. 2012-től részt veszünk a megyei anyanyelvi körök találkozóján, ezt 2014-ben iskolánkban szervezhettük meg. 2017-ben ebből nőtt ki hagyományteremtő vállalkozásként az Anyanyelvi klub, amelyet Kerekes Barnabás, az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke, Zsúdel Antónia Orsolya igazgatónő és Szegedi Judit igazgatóhelyettes asszony támogatásával a Miskolci Szakképzési Centrum tagintézményeinek szerveztem. Iskolánk beszédművelő köre a nyelvművelő mozgalomban való aktív részvételért és a példamondatok rendszeresen jó színvonalú jelöléséért többször kapott Kazinczy– jutalmat és a Péchy Blanka – jutalmat is kiérdemeltük.
Pedagógusként fő profilom a tehetséggondozás: többször készítettem föl diákokat az országos Implom József Helyesírási Versenyre és számtalan szavalóversenyen értek el diákjaim rangos helyezéseket. 2011-től rendszeresen készítek tanítványaimmal és az ének szakos kolléganőmmel magas színvonalú kitüntetésátadó, konferenciamenynyitó és ünnepi műsorokat különböző egészségügyi és szociális intézmények, pl. a Magyar Ápolási Egyesület, Magyar Vöröskereszt számára, ezért 2016-ban a MÁE tiszteletbeli tagjává választott. Miskolc mellett rendszeresen lépünk föl országos rendezvényeken Budapesten, de meghívást kaptunk Vácra, Visegrádra, Ceglédre és Balatonfüredre is.
Érdekes, hogy az a diák, akivel „kazinczyzunk”, be fog kerülni a szavalóversenyek, műsorok, egyéb, előadásra épülő versenyek forgatagába, és fordítva: a többi területen megismert diákokok közül többről derül ki, hogy érdemes lenne „megkazinczyzni”. Jelenleg is két tanítványomat készítem a sikeres házi forduló után a megyei versenyre.
Egyszer megkérdezte egy kolléganőm, hogy mi értelmét látom a sok-sok műsorkészítésnek és versenyfelkészítésnek. Ez a kérdés alkalmat adott számomra arra, hogy elgondolkodjam azon, hogy miért is folytatom ezt a tevékenységet: szenvedélyesen szeretem látni tanítványaim értelmi-érzelmi-tudásbeli fejlődését. Ezek a foglalkozások nemcsak arra adnak lehetőséget, hogy diákjaim tantárgyi tudását, közösségi érzését, együttműködési készségét, felelősségérzetét fejlesszem, hanem a próbák és felkészítések bizonyos fázisaiban személyre szóló egyéni fejlesztést végezhetek.
A felkészítés során, mikor egy-egy új szöveggel (vers, próza, szövegtolmácsolásra előkészített szöveg) kezdünk foglalkozni, értelmezni kell, tehát jelentéstani és nyelvtani elemzésnek kell alávetni: mi a szöveg támája, milyen a szerkezete (kulcsszóhálózata, tételmondatai, téma-réma hálózata). A hangsúlyok, a hanglejtés, hangfekvés, szünetek kommunikációs szempontból való helyes beállításához meg kell vizsgálni a mondatszerkesztést (pl. hozzáfűzés, közbeékelés), a jelzős szerkezeteket, a párhuzamot vagy ellentétet, akár a szófaji jellemzőket (pl. névelő, névutó, igekötő sajátosságait). Mennyire nem mindegy a hangsúlyozásnál, hogy határozatlan névelőről vagy határozott számnévről van-e szó! De a mutató névmás se téveszthető össze a határozott névelővel, mert értelmetlenné válik a szöveg. Esetenként a központozási jelek is nehézséget okozhatnak, például máshogy intonáljuk a kettőspontot és a vesszőt, vagy nem minden vesszőnél kell ugyanakkora szünetet tartani. Vajon hol lehet levegőt venni és hol nem? Ezek mellett, illetve ezzel párhuzamosan meg kell beszélni a szövegek mögött rejlő kulturális (történelmi, irodalmi, néprajzi… ) hátteret. Így aztán egy-egy felkészülési folyamatból az adott diák mellett én magam is sokat tanulok.
Itt nyeri el értelmét az írásom címében szereplő kérdőjel: jóval több ez a verseny a köznyelvi sztenderd szerinti szép kiejtés kiformálásánál, ez ugyanis nem önmagában érték. Értő és értető szövegtolmácsolásra van szükség a verseny szóbeli fordulóján, mint ahogy ez segíti az embert a mindennapokban. Wacha tanár úrtól hallottuk nem egyszer, hogy nem szépen kell olvasni, hanem okosan. „Akinek a szíve tiszta, annak a nyelve is tiszta.” (Nyiri Péter)
Természetesen a kiejtés tisztaságán is dolgozunk. Manapság alig van gyerek és felnőtt, akinek ne lenne valamilyen kisebb-nagyobb beszédhibája. Legkönnyebben a halk beszéden és lapos, elkent artikuláción tudunk javítani. Van diákom, aki azzal jön be a foglalkozásra, hogy kezdjük egy Ádám bátyám… artikulációs gyakorlattal, mert úgy érzi, szükséges. Vagy arra is emlékezteti magát, hogy ha mélyebb hangfekvésben (természetesen a saját regiszterén belül) és hangosabban beszél, sokkal meggyőzőbb (nem lesz bizonytalan, nyafogós a hangja).
A versenyfelkészítésnek vannak elemei, amikor szükséges a közönség/hallgatóság bevonása, a legtöbb időt viszont az egyéni foglalkozásra kell szánni.
Az írásbeli forduló hangsúlyjelölést kér a „Beszélni nehéz!” – jelrendszer alapján. Munkamódszerem a következő. Készítettem egy egyoldalas kivonatot diákjaim számára a jelrendszerből és a legfontosabb jelölési szabályokból, hogy a segédkönyvben ill. a honlapon lévő sok-sok szabály ne legyen olyan rémisztő. Ezt Messengeren küldöm el, hogy a diák a telefonjára le tudja tölteni, mindig vele legyen. Ezzel egyidejűleg megmutatom az anyanyelvi műsorok összefoglaló oldalán az archívumot, ami a korábbi példamondatok jelölését tartalmazza (http://szorol-szoval.anyanyelvapolo.hu/index.php?load=bn/archive&from=6). Ezeket a példamondatokat használjuk a gyakorláshoz, hiszen így könnyebb megérteni, továbbá az önálló feladatmegoldásnál tudjuk ellenőrizni, hogy jól gondolkodtunk-e. Sokéves tapasztalat, hogy így tanulható a jelölés. Sőt, nem veti vissza a tanulót egy-egy hosszabb betegség a felkészülési időszakban, hiszen önállóan (az én segítségem nélkül) is tudja használni az archívumot. A jelölés nagyban segít a tudatosodásban: az egészséges nyelvérzék (belsővé vált jelentéstani és szintaktikai értelmezés), a „fülünk” segít a jelölésben, a jelölés pedig az „ösztönös” helyes szövegtolmácsolásban.
A példamondat jelölése során ceruzát és radírt használunk, csak a véglegesnek tekintett megoldást írjuk át tollal. Először elhelyezzük a szüneteket, és a biztosan hangsúlytalan szavakat (pl. névelők) jelöljük. Aztán a jelentéstani viszonyokat vizsgálva megkeressük az emelt erejű hangsúlyt igénylő szavakat a feladvány minden mondatában. Ezután helyezzük el a közepes és gyenge hangsúlyjeleket – megvizsgálva a nyelvtani szerkezeteket. Fontos az ellenőrző fázis is: minden szót jelöltünk-e, nem kapott-e kétféle jelölést valamelyik szó, a jelölésnek megfelelően fölolvasva valóban sikerült-e a szövegrészlet értelmét megragadni. Bizony, jól jön a radír!
A szóbeli fordulón szabadon választott szöveg, illetve helyben kapott szöveg rövid felkészülési idő utáni fölolvasása a feladat. A fölkészülés során többféle témájú, hangulatú és szerkezetű szöveget kell olvastatni a diákkal, ehhez segítséget nyújt a módszertani útmutatók szöveggyűjtemény része (pl.: „Mondd és hallom…” – A középiskolások Kazinczy–versenyei, 2000., A Kazinczy – verseny 50 éve, 2015.) vagy A mi nyelvünk – Íróink és költőink a magyar nyelvről (szerk.: Grétsy László, Tinta Kiadó, 2000), a Vallomások – Harminchárom jeles magyar kortársunk gondolatai anyanyelvünkről (szerk.: Grétsy László, Tinta kiadó 2009) vagy akár az Édes anyanyelvünk folyóirat cikkei.
Nagyon fontos, hogy a szövegeket a fönti módon teljesen dolgozzuk föl. Először fölállítjuk a „diagnózist”: rövid fölkészülés után állva (a jó levegőellátásért és a versenypozíció gyakorlásáért) a teljes szöveget olvassa föl a diák. Majd egymás mellé ülve szerkezetről szerkezetre értelmezzük a szöveget, kijavítjuk a hibákat. Végül ismét állva a teljes szöveg olvasása következik. A folyamat szükség esetén többször ismétlendő.
A sok-sok szöveg elolvasása során kirajzolódik, hogy melyik az a két-három, ami közel áll a diák személyiségéhez, aminek a mondanivalójával tud azonosulni, megfelelő artikulációval, értő és értető módon föl tudja olvasni. Ennek eldöntéséhez kérhetjük egy-egy osztály véleményét is. Néhány alkalommal a megyei és országos verseny előtti két-három hétben be szoktam vinni a diákomat néhány más osztályhoz, illetve a saját osztálya előtt is fölolvas egy-egy szöveget. Olyat is, amiből már közösen készültünk, olyat is, amit helyben kap. Egyrészt szokja közönség előtti olvasás szituációját, másrészt a közönség segíthet a szövegválasztásban (Melyiket értette és érezte át a legjobban?).
Nagyon fontos a felkészítési folyamatban az őszinteség. A hibát nem lehet otthagyni a fölolvasásban, de ki kell emelni a fejlődést, a pozitívumokat is. Így ki fog alakulni a közös és eredményes munkához szükséges kölcsönös bizalom. Máshogy nem lehet heteken keresztül heti 2-3 alakalommal 45 – 60 percben közösen dolgozni.
Örömre szolgál, hogy tanítványaim nemcsak szép versenyeredményt szereznek a fölkészülés után, hanem valóban tudják kamatoztatni más versenyeken, az érettségin és jövendő pályájukon a velem tanultakat. Többen sikeresen versenyeznek előadást igénylő pályázatokon (velem és nélkülem is), mások előadóművészi pályára lépnek, fölkéréseket kapnak. Persze, ez fordítva is igaz: akiknek vannak ambícióik, megtalálnak engem és a Kazinczy–versenyt. Visszatekintve is látják, hogy jelentősen hozzájárult szellemi érésükhöz a felkészülési folyamat. Az éremért (és a fejlődésért) való megküzdés jelentősen növeli önbizalmukat, helyreállítja az önértékelésüket, ami az egyészséges felnőtt élet alapja.
A társadalmi változások, az értékválság az anyanyelvhez/nyelvhasználathoz való viszonyt is átalakították. Azt vallom, hogy sok múlik rajtunk felnőtteken: szülőkön, tanárokon. Hiszen tőlünk, a mi példánkon tanulják a gyerekek, a diákok a normákat. Az értékőrzés és értékteremtés az anyanyelvi kultúra területén sem könnyű, de erkölcsi kötelességünk. „A nyelvművelés nem választható el az általános értelemben vett neveléstől, az erkölcsi neveléstől sem”. (Nyiri Péter)
Szeretném kiemelni, hogy az országos versenyeken a bíráló bizottság tagjainak szakmai értékelése meghatározó jelentőségű a felkészítő tanári munka fejlesztése szempontjából a példamondat-jelölések és a szövegek fölolvasása terén is. Voltaképpen azt a folyamatot viszik végig a jelenlévő kollégákkal és diákokkal, amit a föntiekben saját gyakorlatomra vonatkozóan leírtam. Tőlük tanultam.
Hálás vagyok, hogy az országos versenyek alkalmával módom volt megismerkedni szakmai és emberi szempontból kiemelkedő egyéniségekkel, Deme László professzor úrral, Eőry Vilma professzor asszonnyal, Juhász Judit elnök asszonnyal, Wacha Imre tanár úrral, Korzenszky Richárd perjel úrral, Kerekes Barnabás tanár úrral, Bordi Andrással. Igazán példa értékű személyiségek. Mint ahogy az is elismerést érdemel, hogy a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium idén 54. alkalommal ad otthont ennek a rangos versenynek. Mindig kiváló szervezésüknek köszönhetően Győr, a Kazinczy–verseny minden diák és felkészítő tanár életének egyik legkedvesebb emléke.
Velük együtt vallom, hogy igen, folyatjuk. Nemcsak Péchy Blanka („Folytassátok, ha én már nem leszek!”) és Deme professzor úr („Folytassátok – amíg lehet!”) kérésének eleget téve, hanem Wacha tanár úr szellemében is, hogy mindig jobban tudjuk, hogy „… miért vagyunk itt”. Önmagunkért, utódaikért.
Széchenyi szavaival szólva:
„Azokért élünk, akiket szeretünk, azokért, akik igaznak tartanak.
A jövőért élünk, a szépért s jóért, amit tehetünk.”
Tóth Éva
magyartanár
Miskolci Szakképzési Centrum
Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnáziuma
„ÁDÁM BÁTYÁM, PÁVÁT LÁTVÁN,
SZÁJÁT TÁTVÁN, LÁBÁT RÁZVÁN PÁPÁVÁ VÁLT.”
˗ Lapos volt az artikuláció, újra!
Azt hiszem, így kezdődött.
De annyira azért nem ugranék előre, hiszen ehhez az állkapcsot cseppet sem kímélő artikulációs gyakorlathoz (nyugodtan próbáld ki!) hosszú út vezetett. Kezdetben a felkészítő tanárom a korántsem tökéletes kiejtésem miatt inkább nem akart ezen a versenyen elindítani, de a magyartanárom megkérdezte, hogy vállalom-e a házi versenyen való indulást. És igen, igent mondtam. Ez életem egyik legjobb döntésének bizonyult.
Kis bevezetőmnek az volt a célja, hogy bizonyítsam, hogy aki hasonló problémákkal küzd, mint én akkor, annak egyáltalán nem kell félnie. Kellő mértékű gyakorlással és elszántsággal (mert ide rengeteg kell) szinte bárki magáénak tudhatja az áhított érmet.
Személyes véleményem szerint az, aki Győrbe megy, valami mélyebb belső késztetést érez, ami miatt ő szeretné azt az érmet megszerezni. Ez lehet testvér, aki már érmes lett, dac, hogy korábban nem sikerült, egy új dolog megismerése vagy a színművészetire való felkészülés. Így a felvételire íródik át ez a felkészülési idő, ahogy nálam és még más érmes társam esetében is.
Felmerülhet az a kérdés, hogy ezt hogyan sikerült megvalósítani. Erre egyszerű a válaszom: sokat és sokszor. Nem elég a választott szöveget minden nap elolvasni legalább kétszer, vagy a módszertani kiadványt olvasgatni. Itt mindig kell olvasni. Az egyszerű használati útmutatóktól, Wacha Imre tanár úr értekező szövegéig. Még Győr városában is olvastam reklámtáblákat, kisebb írásokat, s ha a hangsúly nem volt megfelelő, akkor a korrigálás nem maradt el Tóth Éva tanárnő részéről, amit a mai napig is köszönök neki, hiszen nélküle nem tarthatnék ott, ahol most vagyok. Megszámolni sem tudnám, hogy az itthoni felkészülés alatt hány író hány szövegét, szövegrészletét olvastam el. Hiszen nem lehet tudni, hogy majd milyen szöveg az, amit akkor kell elolvasnunk. Így hát nem maradt más, csak a hosszú alapos munka. Ez pedig a Kazinczy – verseny írásbeli részén is megmutatkozott. Nem fogom szépíteni a dolgot: nekem az nem ment könnyen, de azt is a „sokat és sokszor” elv alapján sikerült egészen jól elsajátítanom.
Kedves leendő érmes Versenyző! A választott szöveg kijelölése is nagy jelentőséggel bír, hiszen annak mind témájában, mind hangulatában a lelkedhez közel állónak kell lennie, hiszen csak akkor lesz hiteles az adott szöveg tolmácsolása. Számomra a szöveg, szövegek mögött lévő lelki működések azok, amik igazán fontosak. Vagyis az, hogy megértsd, és amit megértettél, a lehető legjobban add át a közönségnek és a zsűrinek. Viszont még egy dologra nagyon oda kell figyelni! Mégpedig arra, amit Kerekes Barnabás tanár úr is mindig hangsúlyozni szokott: „Ne szépen, hanem okosan”. Szóval csak csínyán az érzelgőséggel, mert ez a rádió műfaja, így a közönség az érthetőségre és az érthetőséggel átvitt érzelmekre tud figyelni.
A Győrben eltöltött néhány nap eddigi életem legszebb pár napja közé tartozik. Az egész légkört valamiféle titokzatosság, egészséges versenyszellem, érdeklődés és tisztelet hatja át. Itt nem kell félni az ellenséges rivalizálástól. Én elég zárkózott jellem vagyok, de itt nem kellett attól tartanom, hogy valaki megbélyegez amiatt, amit itt csinálok. Hiszen a magyar nyelvvel foglalkozni az egyik legcsodálatosabb dolog a világon, ami Győrben a gimnázium és Győr város falai közt igazán kiteljesedhet.
Hiszem, hogy aki ezen a rangos versenyen részt vesz és érmet is szerez, abból lesz valaki. Nem biztos, hogy a magyar nyelv országosan is elismert nyelvtudósa válik belőle, „csak” ennek a nyelvnek a tisztelője. Így tartozik valamihez, valakikhez, egy nyelvi és kulturális közösséghez. Ha nem szeretném kerülni a „nagy szavakat”, akkor azt írnám, hogy Kazinczy –érmesnek lenni: feladat. De én szeretem kerülni. Nem használok „nagy szavakat”, hanem a tartalmukat megélem a mindennapjaimban: küzdeni a trágár szavak tengerével, nyelvhelyességi hibákkal. De ha (tapintatból) nem is javítunk ki másokat a tévedésük vagy modortalanságuk miatt, csak magunkat tartjuk a Kazinczy–versenyek szelleméhez, már akkor is sokat teszünk azért a hatalmas, mégis törékeny dologért, amit anyanyelvünknek nevezünk.
Puskás Martin
Miskolci Szakképzési Centrum
Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnáziuma